Én a bánatot csak mindig kifogom,
mindig kifogom, én mindig kifogom.
Rossz porondra léptem, hol nincs kacagás,
nem jön soha más, csak mindig a pofon.
Én a szerencsével nem találkozom,
és a boldogsággal nem barátkozom,
és egy szerelmet, ha végig harcolok,
márúgy indulok el, hogy a vesztes maradok.
Azzal biztatnak, hogy forgandó a sors,
egyszer jön a rossz, és egyszer jön a jó,
azzal biztatnak, hogy tájfunok után,
egyszer révbe áll a hányódó hajó.
Velem, úgy látszik, a kerék épp megállt,
vagy nem találtam én még soha jó révkapitányt.
De a bánatot én mindig kifogom,
mindig kifogom, én mindig kifogom.