Mint a szép híves patakra / A szarvas kívánkozik,
Lelkem úgy óhajt Uramra, / És hozzá fohászkodik,
Tehozzád, én Istenem, / Szomjúhozik én lelkem,
Vajon színed eleibe / Mikor jutok, élő Isten?
Én lelkem, mire csüggedsz el: / Mit kesergesz ennyire?
Bízzál Istenben, s nem hagy el, / Kiben örvendek végre.
Ki nekem szemlátomást / Nyújt kedves szabadulást,
Nyilván megmutatja nékem, / Hogy csak ő az én Istenem.
Könnyhullatásim énnékem / Kenyerem éjjel-nappal,
Midőn azt kérdik éntőlem: / Hol Istened, kit vártál?
Ezen lelkem kiontom, / És házadat óhajtom,
Hol a hívek seregében / Örvendek szép éneklésben.